2009. augusztus 21., péntek

Odessza, Ukrajna 3. WUKF Szenior és Veterán Világbajnokság

A Nyár egyik jelentősebb eseménye a 2009. június 17-21. - Odessza, Ukrajna 3. WUKF Szenior és Veterán Világbajnokság volt.

Ahol egyesületi szinten csak átvitten voltunk érdekeltek. A versenyre a HKSE edzésein rendszeresen résztvevő Zoltán Tamás alias JENCI és Négyökrű Emília (vagy ahogy többen ismerik HAMI) utazott versenyzőnek, és én (H.Cs.) mint edző vettem részt Rostás Tibor meghívására.


Már a kiutazás is elég kalandosra sikerült. Az indulás reggel 5óra lett volna a Fogarasi út Tesco parkolójából. Persze ahogy az lenni szokott semmi sem kezdődik simán. A busz 2 órás késéssel érkezett meg, az út Románián keresztül vezetett, ahová a tervek szerint délután 4-5 órára érkeztünk volna meg székely földre, és ott lehetőség lett volna városnézésre. Sajnos ez elmaradt, mert 15 órás buszon zötykölődés után csak este 9 óra után foglaltuk el a szállásunkat. Ahol az isteni vacsora és a melegszívű vendéglátás feledtette velünk az utazás fáradalmait. Másnap kora reggel újra útra keltünk Ukrajna felé. Hát talán ez az utunk még eseménydúsabb lett. Sikerült többször eltévednünk, az egyik ilyen alkalommal egy elhagyatott helyen ahol csak elvétve van forgalom még a benzinünk is kifogyott. Persze utólag ez is vicces dolog ott nem éltük meg annyira annak. Pár határ és hosszas várakozás és számomra igen kevés pisilési lehetőséggel, újabb 15 óra utazással a hátunk mögött megérkeztünk Odesszába.


Odessza Fekete Tengernél található. Igen tengernél! Aki ismer, az tudja, hogy mennyire imádom a tenger illatát és a hangját J Sajnos az idő nem kedvezett nekünk, mert csak egyszer tudtunk lemenni a tengerre fürödni, de akkor is csak a lábujjainkat lógattuk bele, mert elég hideg volt a víz. A partja nagyon koszos volt, mindenfelé cigaretta csikkek és különböző szemétkupacok voltak eldobálva.


A szállásunk a Hotel Viktóriában volt, ami stílusában egy az egyben Siófok Ezüstpark Hotelre emlékeztetett. Valamikor elég szép lehetett, de mára már kissé lelakott lett. A szállodában is voltak szupi kalandjaink, pl amikor 5en beragadtunk a liftbe, ahol elég hamar felmelegedett a levegő és sehogy sem sikerült kinyitnunk az ajtót, kb. 20 percig a lift foglyai voltunk, persze annyira nevettünk, hogy még a könnyünk is fojt.


Szerda is tartogatott izgalmakat nekünk, mert aznap volt a mérlegelés. Emi sajna nem tudta vagy elfelejtette, hogy szerda reggel megyünk mérlegelni és így jóízűen nekilátott a reggeliének, persze ahogy szóltunk neki egyből abbahagyta az evés-ivást, csak hát… Hát eljött a regisztráció és közvetlen utána a mérlegelés is. Az a fránya mérleg közel egy kilóval mutatott többet. De egy WC látogatást követően egy 30perces futás és az egyfolytában való imádkozás csodát tett. 1 órával később a mérleg 60.0kg megállt!!! Az első meccs győzelemmel zárult. Jenci simán a súlyhatár alatt mérlegelt.


A délutáni napon gyerekkori kedvenc versenyzőm és az akkori egyik példaképem a francia Christofhe Pinna 6x EKF Európa bajnok tartott ingyenes szemináriumot. Ahol a magyar csapatból 4en vettünk részt (Jenci, Tomi, Vid és én). A többiek azért nem vettek részt, mert előtte az ő japán mesterük Shibamori Sihan tartott Wado szemináriumot.

Csütörtök a teljes pihenés és a feltöltődés napja volt. Délelőtt megnéztük a város nevezetességeit, míg délután a tengerparton napoztunk egy kicsit. Ekkor a bíróknak már két napja oktatásuk folyt és számunkra egyre világosabbá vált, hogy a verseny egyik kritikus pontja ez lehet. Este elmentünk a megnyitóra, ami véleményem szerint nagyon Pazar volt. Életemben nem láttam még ilyen látványos, szép és színvonalas megnyitót.


A versenyről lentebb olvashatok Pénzes Tomi írásából. Én röviden összefoglalnám a két versenyzőnk teljesítményét. Emin egyértelműen megmutatkozott, hogy idén kevés versenyen és edzésen vett rész. Bár voltak fergeteges pillanatai és a rotációs csapatban és egyéniben is. És biztos vagyok benne, hogy ebbe a teljesítménybe beletett mindent és erején felül teljesített. Egyéniben szépen menetelt előre, előbb Orosz, majd ha jól emlékszem szintén Orosz vagy Ukrán versenyzőt győzött le, amikor elfogyott a kondíciója és 2-1re alulmaradt egy Ukrán leányzótól. Jenci hátán vitte a csapatot, mind a vegyes csapatban, mind pedig a Shobu Sanbon kumitében.6 mérkőzéséből ötöt nyert fölényesen! Szinte mindegyik mérkőzésén sikerűt lábbal pontot szereznie. De a legnagyobb teljesítménynek azt értékelném, hogy vesztes helyzetnél is tudott uralkodni érzelmein és megfordítani a küzdelem állását. Szerintem ez a fajta gondolkodás mód 2 éve Valenciában még nem sikerült. Egyéniben olyan tatamira került, ahol a bíráskodás elégé szubjektív volt és Jencit sajnos leléptették. De még így is 2 éremmel gazdagította a saját és a magyar csapat gyűjteményét. Végül is egy ezüst és egy bronzéremmel térhetett haza.


A verseny végén a vezetőség úgy döntött, hogy nem maradunk a Szajorána partin, hogy csak hétfő reggeli után induljunk, és csak kedden érkezzünk haza, mert sokaknak dolgozni kellett menni, így közvetlenül az eredményhirdetés után mindenkinek volt fél órája, hogy összepakolja a dolgait és felszálljon a buszra. Persze mint ahogy lenni szokott a hazaút már gyorsabb volt és 20 órával később már Budapesten voltunk.

Összegezve elmondható, hogy egy jó társasággal egy eredményes versenyen vagyunk túl, amivel mindenki meg volt elégedve.

Pénzes Tamás írása: wadokarate.hu:
Válogatottunk 2009 június 15-21 között Odesszába utazott, ahol az immár új néven működő World Union of Karate Federations világszervezet felnőtt- és veterán világbajnokságát rendezte. Az első tájékoztatások szerint (annak ellenére, hogy tíznél is több szervezetnek nem sikerült vízumhoz jutnia) 54 szervezet érkezett 34 országból. A verseny különösen küzdelemben ígért sok meglepetést, tekintettel arra, hogy ide rengeteg volt szovjet karatéka érkezhetett vízum nélkül.


Csapatunk ismét erőn felül teljesített. Mind katában, mind kümitében eredményesnek bizonyult.A világbajnokság szomorú epizódja, hogy (Asztalos, Bodnár, Négyökrű összeállítású) női kumite csapatunk a rotációs versenyszámban döntőbe verekedte magát, majd az egyik első fordulós (idő előtti) személycsere miatt (az ellenünk amúgy 6:3-ra kikapó) orosz csapat óvása folytán a versenyből kizárásra került. Győztek a vesztesek... amiért Asztalos Anett és Négyökrű Emília később azzal fizettek, hogy az orosz versenyzőket az egyéni verseny első fordulójában ismét megkapva simán búcsúztatták őket a versenytől!A világbajnokság nagy diadala, hogy (Horgász, Szabó, Zoltán összeállításban versenyző) férfi csapatunk történelmet írt amikor egy erős angol, majd portugál csapat után az elődöntőben az örök favorit, mindig döntős román válogatottat verte... simán.


Vegyes csapat-küzdelemben kiálló (Asztalos, Bodnár, Horgász, Pénzes, Zoltán összeállítású) csapatunk is túllépett a valenciai formán és harmadik helyezést ért el.


Eredményeink:

Arany érem: Romhányi Vid (férfi kata), Major Tamás (veterán kata)Ezüst érem: Pásztor Éva (veterán kata), Női csapat-kata, Férfi csapat-kata, Férfi shobu sanbon csapat-kumiteBronz érem: Dr. Kresz Judit (női kata), Horgász Dezső (férfi kata), Nagy Ákos (férfi kata), Szécsényi Attila (veterán kata), Gyüre Péter (veterán kata), Vegyes csapat-kumite

Gratulálunk!

Nincsenek megjegyzések: