2010. március 22., hétfő

WKF Magyar Bajnokság 2010. március 20-21

Túl vagyunk a MB-on. Minden évben ez a legfontosabb verseny, ide a csapatok legjobbjai jönnek el, hogy eldöntsék ki lesz a Magyar Bajnok az adott évben.

A verseny helyszínéül az ELMŰ csarnok adott otthont, (személyes megjegyzésem: szeretem ezt a csarnokot sok jó élményem fürödik hozzá, többek között a 2006-os MB-on én is voltam itt bajnok :) )

Versenyen csapatunkat a három grácia képviselte. Ezen a versenyen én nem vállaltam a bíráskodást, mert a lányok mellett szerettem volna lenni és ezzel is hozzásegítsem őket a jó szerepléshez.

Szombaton Anna a KADET -47kg-os lányok között Magyar Bajnok lett! Csoportjában 6 induló volt, ez azt jelentette, hogy két 3-as körmérkőzéssel döntötték el, hogy ki lesz a csoport győztese és ezzel a döntőbe kerüljön, míg a csoport második helyezettje automatikusan a bronzérmes lesz. Anna az első mérkőzésén egy nagy riválisát 4-0ra legyőzte, majd 1-0ra kikapott, de szerencséjére körbeverés következett, mert Klaudia 3-1re legyőzte Nikit így a legtöbb pontot szerző versenyző (ez Anna volt a 4 pontjával), ment a döntőbe ahol Anna betartva a megbeszélteket, magabiztos jó szerepléssel 3-1re nyerte a döntőt!

Vasárnap Niki és Nicol következett ők egy súlycsoportban kerültek az IFI -45kg-ba, itt is 6 induló volt, a lányok külön ágra kerültek, ahol Niki az utolsó másodpercekben bekapott egy ütést és így 1 ponttal lecsúszott a döntőbe jutásról, de vigasztalhatta magát a bronzéremmel. Nicol fölényesen hozta a mérkőzéseit úgy, hogy még pontot sem csináltak rajt! Az első mérkőzését 9-0 a másodikat 2-0ra hozta és így bekerült a döntőbe. Amit szintén fölényesen nyert, már a 2. másodpercben fejbe rúgta ellenfelét, amit még 3x megismételt, de sajnos ebből 2öt kontaktra ítéltek (véleményem szerint az első ténylegesen az volt, de a második inkább csak hiszti volt a másik kislánytól, de szerencsére ennek nem volt jelentősége) azért megmutatta, hogy kézzel is tud pontot csinálni így a végeredmény 7-1 lett, és Nicol is Magyar Bajnok lett.

Tehát a mérlegünk 3 versenyzővel, Anna és Nicol Magyar Bajnok, míg Niki bronzérmes! Soha rosszabb versenyt!

üdv: Csilla

2010. március 13. Kushido OB

Egy héttel a Magyar Bajnokság előtti ez a verseny volt az utolsó lehetőség a megmérettetésre, vagy úgy is lehet mondani, hogy a csapatok nagy részének ez a főpróba. A csapatunkból én 4 főt neveztem, de sajnos Niki lebetegedett és így nem csak edzésre, de a versenyre sem tudott eljönni. Milos ugyan a Magyar Bajnokságon nem indul, de megmérette magát a súlycsoportjában és az eggyel nehezebbek között is. Mindkét kategóriában 1 nyert és egy vesztes mérkőzése volt. Nicol kisség betegen érkezett a versenyre, de így is a várakozásnak megfelelően hozta a saját kategóriáját és ezzel megnyerte a -45kg és a -53kg-osok között is felállhatott a dobogó 3. fokára. Anna végre kezd hinni magában és ez meg is mutatkozott az eredményeiben is, saját súlycsoportjában hosszabbításban veszítette el a döntőt, míg a nehezebb lányok között is jól szerepelt és bronzérmet megszerezve fejezte be a szereplését.
A gyerekeknek Laci Bácsi segített, mivel én bíráskodtam a versenyen. Összegségében elégedett voltam és bizakodva nézek a Magyar Bajnokság elé!

üdv: Csilla

2010. március 8., hétfő

2010. február 27. Vértesszőlős

Csapatunk február 27. Oroszlány közelében a VÉRTESSZŐLŐSI REGIONÁLIS BARÁTI KARATEVERSENY vett részt. Ezen a versenyen lehetőség nyílt a kezdőbb gyerekek megmérettetésére is. A gyerekek körmérkőzésen keresztül mérhették fel a tudásukat.
Kivételes alkalommal kata versenyszámban is indultunk, ahol tisztességesen helyt is álltunk.
Végeredményként 13 indulóval 28 érmet szereztünk, 11 arany, 6 ezüst és 11 bronzérem volt a mérlegünk.

KATA:
6-7 éves fiú kata, 1. Szőke Balambér, 3. Koszka Csaba
8-9 éves fiú kata 2 csoport, 3. Koszka Csaba
8-9 éves fiú kata 1 csoport, 3. Takács László
10-11 éves lány kata, 2. Dragana Lubura
10-11 éves fiú kata 3 csoport, 3. Milivojevics Milos
10-11 éves lány kata 1. Nógrádi Nikol, 3. Dragana Lubura és Koszka Nikolett
14-15 éves lány kata 3. Koszka Nikoletta és Nógrádi Nikol

KUMITE:
5 éves lány kumite 1. Szőke Lili, 2. Rácz Cilla
6-7 éves lány kumite 2. Szőke Lili
6-7 éves fiú kumite 3 csoport 1. Szőke Balambér
6-7éves fiú kumite 3. Andjélicz Milos
6-7 éves fiú kumite 4 csoport, 1. Koszka Csaba, 2. Rácz Bojta, 3. Takács István
8-9 éves fiú kumite 1 csoport, 1. Koszka Csaba
8-9 éves fiú kumite 2 csoport, 3. Takács László
10-11 éves fiú kumite 1 csoport, 1. Milivojevics Milos
10-11 éves fiú kumite 2 csoport, 1. Milovanovics Alex
10-11 éves fiú kumite 3 csoport, 2. Milivojevics Milos
12-13 éves lány kumite 1. Nógrádi Nikol, 2. Koszka Nikolett
14-15 éves lány haladó kumite 1. Nógrádi Nikol
16-17 éves lány kumite 1. Nógrádi Nikol



üdv: Csilla

WKF

Loading...