2010. augusztus 17., kedd

2010. 08.09-13 Nyári Edzőtábor Tata



Túl vagyunk a 2010-es nyári edzőtáborunkon! A Tábornak, mint minden évben, idén is a Tatai Fényes Kemping adott otthont, bár nem teljesen úgy, mint az elmúlt 7évben! 
 A tábor összlétszáma 30 fő körül mozgott, néha többen, néha kevesebben voltunk, ebből mi 9 fővel képviseltük magunkat (Csilla, Ádám, Anna, Koko, Baca, Lackó, Gáborka, Lili és Barnabás-sajnos ő a tábor felénél haza ment).

Mint minden évben idén is kalandokkal telve indult a tábor, már a leutazás sem zajlott egyszerűen, mivel a tábor előtti napon tönkre ment az egyik autó, ami a leutazásunkat biztosította volna, de perceken belül megoldódott ez a gondunk. Hétfő délelőtt 10 órási indulásunkat a Budapesti dugók nehezítették egy kicsit, de még így is sikerül megérkeznünk emberi időben, pár perccel dél előtt.

A szálást azonnal el lehetett foglalni, ahol örömmel tapasztaltuk, hogy mennyivel tágasabb és tisztábbak a faházaink, nem beszélve arról, hogy mindkét faházunkhoz tartozott mosdó és WC is.

Nem sokkal megérkezésünk után következett a tatamik lerakása és a csapatok kisorsolása. 

Idén a tatamiról az Oroszlányiak gondoskodtak, szerencsénkre megérkezett a vadonatúj tatamijuk, amik még originál csomagolásúak voltak, ezt hozták el nekünk és ezzel is emelték a tábor egyébként is erős színvonalát!
A sorsolást követően a következő felosztásban mókáztuk végig a napokat.

A Piros, azaz VÖRÖS CSÍZEK Csapatában, csapatvezető: Szőke Ádám, míg a csapat tagjai: Pfiszterer Péter, Gott Dániel, Bazsánt Gergely, Molnár Dániel, Csizi Szabolcs, Szőke Lili, Pfiszterer Viktor, Takács László, Koncz Barnabás, Fazekas Gábor, Nagy Bence, és Péter Barbara voltak.

A Kék Csapat, azaz a HUPIKÉK TÖRPIKÉK, csapat vezetője: Gott Zoltán, csapat tagjai: Kucsera Anna, Kovács István, Schley Tamás, Gott Norbert, Fiala Attila, Rideg Bence, Péter Fanni, Molnár Levente, Takács Károly, Szőke Balambér, Danis Bence, és Dorni Roberta voltak.

Bár hétfőn a tervek szerint csak egy órás edzés várt volna ránk, de a hangulat és a társaság olyan remek volt, hogy csak a vacsora miatt hagytuk abba az edzést közel a harmadik óra felénél!

Már az első este elég jelentős vezetést szerzett és 35-20 –ra elhúzott a kékek csapata, mivel a „KŐ-PAPÍR-OLLÓ” versenyszámot mindkét kategóriában megnyerték! A kicsiknél 3 helyezet R. Bence és Baca, 2. Viktor és a bajnok Károly lett! A nagyok versenyében Dani és Kolompár lettek a harmadikak, míg szoros döntőt követő hosszabbításban Péter maradt alul és övé lett a képzelet béli ezüstérem, míg a bajnok (nem meglepő módon, a mindig győztes) Anna lett!
Kedden sem maradtunk programok nélkül, a szokásos reggeli futás és a két edzésen kívül, ezen a napon várt ránk a Vizi vetélkedő és sokak kedvence a számháború, ezt a napot is a Törpikék nyerték és tovább erősítették a vezető pozíciójukat!
Szerda a kötelezően ajánlott szabad program napja volt (itt jegyezném, meg hogy csak egy ember nem volt jelen a játékoknál). A strandolás mellett, fociztunk, röplabdáztunk és frizbi versennyel szórakozattuk magunkat. A nap végére elég jelentősen felzárkóztak a Vörös Csízek. 

Csütörtök a vizsga napja volt, persze ez nem jelentette azt, hogy akár egy fél órára is pihenni lehetett volna a srácoknak, ezen a napon is folytatódtak a vetélkedők, a strand röplabda, a frizbi a foci és nem utolsó sorban a már jóval melegebb vízben a cicázás és egyéb labdajátékok. Ezen a napon a HKSE csapata külön edzett, mivel mi nem készültünk a vizsgára, így maradtak a kumite centrikus edzések, ahol részt vett a másik csapatból Rideg Bence, Csizi Szabolcs és Villám István is. Persze Koko révén mi is képviseltük magunkat a másik klub edzésein!


A tábort szalonnasütéssel és szabadtéri táncikolással, záruk Endrés Attila jóvoltából (Ő és kedves felesége gondoskodott az étkezésünkről).

A csaptat versenyt a piros…. azaz akarom mondani a Hupikék Törpikék csapata nyerte 462-461-re, csöppet sem részrehajló bíráskodás mellett!!!! Sajnos a fődíjunkat az újonnan a Motelbe beköltözött kisebbségi család sajátjának hitte, de szerencsére Edit és férje hamar pótolták a tortát (nem olyan szépet, viszont kettőt hoztak vigasztalásul), így nem maradtak díj nélkül a bajnokok sem!

A vizsga eredményének kihirdetése is remek hangulatban a tábortűz mellett zajlott, két fiatalember Molnár Levente és Pfiszterer Péter (Attila) dupla fokozatott ugrottak!

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött és jelenlétével emelte a tábor színvonalát, az én tanítványaimnak, akik becsülettel végigedzették az edzéseket és a szórakozásból is kivették részüket, köszönöm az Oroszlányiaknak, hogy 18 év elteltével még mindig sajátjukként kezeltek, Péter Gábornak és Gott Zoltánnak, hogy elhozták a tanítványaikat és közösen megosztottuk a srácokkal a tudásainkat!
Bízom benne, hogy ennek a remekül sikerült tábornak lesz még folytatása!

üdv: Csilla


2010. augusztus 2., hétfő

Vértesszőlősi Karate Edzőtábor Tata

Ezúton is szeretném megköszönni Munczer Istvánnak a Vértesszőlősi Sportegyesület elnökségi tagjának, aki 15 éve viseli a szívén a karate szakosztály vezetését (mindenki Munczi Papájának) VSE a meghívását az idei edzőtáborukba, ahol egy fantasztikus hetet töltöttem el barátok társaságában!

A tábor 2010. június 26. - augusztus 1. között került megrendezésre az Öregtó Camping területén. öregtó camping

A VSE sportolói 25, míg a velünk egy időben táborozó SKI karatékáival és a Kurayfat Kemposaival együtt közel 150 fővel vettünk részt az idei edzőtáborban.

Számomra a tábor egyik érdekessége az volt, hogy a karate edzéseket az én nevelő edzőm Péter Gábor Sensei mellett edzhettem és vezethettem végig!

Remélem, találkozunk jövőre is!
üdv: Csilla

2010. 07.24. IJKA EB


 Az IJKA Magyarország karate stílus szövetség rendezte meg 2010. július 24-én az IJKA Europe megbízásából az 5. IJKA Stílus Karate Európa bajnokságot, valamint ezzel egy időben a III.  Asai Shihan Emlékversenyt tisztelegve a 2006-ban elhunyt stílusalapító mester emlékének. (bővebben a MKSZ honlapján olvashattok a versenyről:  mksz)
 Sajnos az időpont nem volt a legtökéletesebb a számunkra (mindenki nyaralni volt vagy más elfoglaltságot talált magának), ezért ezen a versenyen csak két fővel vettünk részt. Szőke Balambér, alias SZOKE a verseny legfiatalabb indulójaként 2 érmet is begyűjtött. Katában bronzérmes lett, még Kumitében hatalmas szívvel meglepően jó formát mutatva az ezüst érmet mondhatja magáénak! A másik versenyzőnk Ádám volt, aki a veterán (+40 éves) kategóriában az előkelő negyedik helyen végzett!
üdv: Csilla

WKF

Loading...