2009. október 8., csütörtök

2009. október 3-4 Pilzen

A WKF Magyar Karate Válogatott a múlt hétvégén Pilzen Grand Prixre utazott. Tőlünk 2 versenyző utazott a megmérettetésre.

Anna az első körbe 1-0 veszített a szlovák ellenfele ellen. Nicol első körben előnyerő volt, majd két győzelemmel a döntőbe jutott. Ahol a szintén magyar Bancsó Szabinától Sai Shiaiban veszített, és így ezüstéremmel térhetett haza.

2009. október 3. Céghmester Kupa

Október 3.-án 2 versenyen is képviseltük magunkat, az egyik ezek közül a Fortuna Egyesület által szervezett céghmester kupa volt.
Itt 2 fővel vettünk rész. A 8-9 éves (-25 kg) fiúk között Koszka Csaba , 7 éves kora ellenére egy nála közel 2 évvel idősebb kisfiúval szemben alul maradt, de tisztességesen helyt állt.  Helyen végzet. Niki 10-11 évese plusz 40 kg-ban ezüstérmet szerzett. Az első mérkőzését 6-1 re hozta, de sajnos a döntőben 1 bekapott pont után már nem sikerült fordítania.
Üdv: Csilla

2009. október 4., vasárnap

Croacia Open Rijeka 2009.09.26-27.

Szeptember utolsó hétvégén Horvát Országba Rijékába utazott a wkf kadett, junior és U21 válogatott, egyesületünket 2 fő képviselte.

Anna 1 győzelemmel és 2 vereséggel az 5. helyen végzett. Nicol az első körben nyert majd a következő kört vesztette, sajnos nem került vigasz ágra.

WKF

Loading...