2009. augusztus 22., szombat

Nyári Edzőtábor Tata (2009.08.10-15)

Túl vagyunk az idei nyári edzőtáborunkon! Véleményem szerint egy remek, jó hangulatú hét van a hátunk mögött. A tábor, szokás szerint a Tatai strandon lett megrendezve, azon belül is a Zsozso kempingben voltunk, mint mindig.
Az idő idén nem annyira kedvezett nekünk, de még így is volt lehetőségük a strandolásra, a vízi vetélkedőre, sőt a MTV kedvéért még a vízben is volt edzés.
A tábor 10.-én hétfő délelőtt indult a leutazással, ez lehetett önálló, de volt szervezett busz is, amit a Gáborka anyukája intézet nekünk igen kedvező áron. A busszal le tudtuk vinni a tataminkat, ami igen nagy segítség volt, és nagyban emelte a tábori munka színvonalát.
Miután elfoglaltuk a szobákat már jött is az ebéd. Ebéd után kimentünk a strandra, ahol 2 csapatra oszlott a társaság, sorsolással döntötte el, hogy ki került a piros illetve a kék közé. A csapatok egész hét folyamán vetélkedtek egymással, végül is a piros csapat, azaz a Tüzes Rákok (Robi, Anna, Nicol, Gergő, Gábor, Baca) bizonyultak a jobbnak, de a kékeknek, vagyis a Hupikék Törpikéknek (Emi, Sziszi, Nati, Milos, Lackó, Lilike és Ádám) sem kellett szégyenkezniük. Sajnos Dani megbetegedett és nem tudott velünk jönni, amiért többen nagyon szomorúak voltunk.
A tábort 11en kezdtük el, de szerdán megérkezett a Szőke család és így lettünk 14-en. Sajna nem sokáig, mert Natinak el kellett mennie csütörtök délután Szerbiába. Még aznap este Lackó bácsi belázasodott és péntek délután haza kellett vinni, itt tudatom mindenkivel, hogy már teljesen jól van.
Az első edzés hétfőn délután 5 órától volt és végre meg lettek mozgatva (egy-két ember kivételével) az egész nyáron elhanyagolt izmaink. Általában reggel 7órási közös futással kezdtük a napot, ezen kívül volt napi 2-2 edzés kicsiknek is és a nagyobbaknak is.
Persze az edzések közötti időben sem volt unatkozás, rengeteg program várt ránk. Főleg esténként a vacsora utáni időben voltak a vetélkedők, többek között a kő-papír- olló bajnokság, tűzoltós játék, de ilyenkor került megrendezésre a nagy sikert aratott stoppos játék, a beugró és a sivatagos játék, és nem utolsó sorban a számháború is. Bár a sötétedés miatt ezt a játékot másnap napközben tét nélkül megismételtük.
Szerdán lejött a MTV, a szerb kissebbségi műsorba készítenek Annával és a csapattal egy kis műsort, a Tatai edzőtábor volt az egyik állomásuk.
Itt jegyezném meg, hogy a szerda délutáni edzést Nicol tartotta, akivel nagyon-nagyon meg voltam elégedve. Egy szépen felépített rögtönzött edzést tartott a nagyoknak (én sem csináltam volna jobban).
A tábor utolsó napján egy kisebb körmérkőzéses verseny lett rendezve, 2 korcsoport volt, a kicsik és nagyok. Minkét csoportban Gerlei végzet az élen, még a kicsiknél Gergő, addig a nagyoknál Robi nyert. A tábort szalonnasütéssel zártuk, ahol a tűzet és a vacsoránkat is mi készítettük el.
Ezúton is köszön azoknak, akik eljöttek, keményen dolgoztak és csak remélni tudom, hogy mindenki jól szórakozott és sok új élménnyel tért haza ,amit egész évben emlegethetünk majd.
Üdv: Csilla

Nincsenek megjegyzések: